Híd 1934-2013

A Híd irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat elődjét, ugyanezen a néven 1934-ben alapították baloldali fiatal írók és értelmiségiek. A folyóirat azóta rendszeresen megjelenik. Megjelenése csak a világháború idején szünetelt; közvetlenül a háború után újraalapították és azóta a vajdasági magyar irodalom és kultúra nélkülözhetetlen kiadványává vált. Egyúttal az egyetemes magyar folyóirat-kultúra részévé is. Az elmúlt évtizedek során kialakult saját nemes hagyományait óvja és tiszteletben tartja függetlenül az egymást váltó főszerkesztők szerkesztői elveinek változásaitól és alakulásaitól. Nem utolsó sorban a történelem változásaitól. Azt jelenti ez, hogy a Híd hosszú élete során változni és alakulni tudott, szoros összefüggésben mind a történelmi és társadalmi, mind pedig a művelődési élet változásaival és alakulásaival. Eközben voltak jó és kevésbé jó évfolyamai, de az semmiképpen sem vitatható el a folyóirattól, hogy mindvégig a vajdasági magyar irodalomnak és kultúrának nemcsak közlési tere, hanem kezdeményezője, sőt irányítója is volt. A folyóirat közleményei gyakran jelentették könyvek előzményeit; nem egyszer az irodalom és a szellemi kultúra kritikus önismereti vizsgálatainak adott helyet, miközben kritikai alapállásából következően az irodalmat és kultúrát állandóan veszélyeztető vidékiességnek, a banálisnak és igénytelennek állt ellent. Szerkesztőit az a meggyőződés vezérelte, hogy a folyóirat létjogosultságát az értéktelennel szembeni fokozott ellenállás biztosítja.
A Híd kulturális és társadalmi szerepének megfelelően elsősorban a vajdasági magyar irodalom korszerű irodalmi és kulturális törekvéseit támogatja, tehát nyitott a vajdasági magyar írók felé, mégpedig mind a már érvényesült, mind pedig az érvényesülésre váró írók felé. Éppen nyitottsága teszi a vajdasági magyar irodalom reprezentatív helyévé, de e figyelmesen fenntartott sajátosságának tudható be az is, hogy vonzáskörébe nemcsak helyi írók és értelmiségiek tartoznak. Kapcsolatot tart fenn mind az anyaországi és más kisebbségi magyar írókkal, mind pedig a vajdasági és a szerbiai irodalmakkal. Odafigyel a szerb irodalom történéseire, fordításokat közöl, kritikákat és ismertetéseket. Hangsúlyozni kell, hogy éppen a mai szerb irodalomra való odafigyelés eredménye fiatal vajdasági magyar műfordítók egy egész nemzedékének megjelenése a folyóirat lapjain.
Közleményeivel a Híd folyamatosan a vajdasági magyar, mint kisebbségi, tehát sajátos helyzetben létező irodalomnak és kultúrának az időszerű kérdéseit veti fel és ezekre keresi a választ. Eközben nem menekül se az éles kritikától, se a polémiától. A rendszerváltozás éveiben a kisebbségi irodalmak és kultúrák rendre újabbnál újabb történésekkel kerültek szembe, amely történések a teljes elvitatástól az önállóságig terjedő skálán jelentek meg és sürgős válaszokat vártak. A Híd szembenézett ezekkel a kérdésekkel és történésekkel, párbeszédet kezdeményezett, egy időben volt toleráns és kritikus, egyszerre volt befogadó és kisugárzó.
Hangsúlyozni kell a kritika szerepét a folyóiratban, mégpedig nemcsak az irodalomkritika, hanem a művészeti- és a színházkritika szerepét is. A kritikai gondolkodást érvényesítve, amely nemcsak konkrét kritikai munkákban valósulhat meg, a Híd állandóan alakuló és változó értékrendet érvényesít. Ezen mozgásban lévő értékrend nélkül a vajdasági magyar irodalom és kultúra tájékozódási pontok nélkül maradna és ezáltal lemaradna, akár le is szakadna az egyetemes magyar kultúráról.
A Hídnak sikerült maga köré gyűjtenie a vajdasági magyar irodalom és kultúra legjelesebb képviselőit. Munkatársainak száma növekvőben és mind a fiatal, mind az idősebb írók körében egyre inkább erősödik az a meggyőződés, hogy a Hídban megjelenni, a Híd munkatársi körébe tartozni irodalmi rangot jelent. Ezt részint hagyományának fenntartásával, részint pedig az új iránti kifejezett érzékenységével érte el. Ami azt jelenti, hogy az elmúlt hetvenöt év, minden sikerével és kudarcával, minden eredményével és hibájával együtt, a folyamatos megújulás képességével ruházta fel a folyóiratot.

BÁNYAI János, A Híd főmunkatársa

Tartalom