Könyvismertetések 161 vetkeztében a korábbi gazdálkodók is rákényszerültek a házi kenyérsütés elhagyására. Cserépfalun saját búzajuk már nem volt, a lisztet pedig nem tudták megfizetni. A kenyér beszerzésével, fogyasztásával kapcsolatos szokások változását pontról-pontra követve jut el az ezredfordulóig, végig figyelemmel a városi és falusi sajátságokra. Budapesten a pizza a mindennapokban is kenyérpótlóként szerepel a mai fiatalok és középkorúak táplálkozásában. Mit sem tudnak arról, hogy a gyártelepek munkásai az 1950-es évek elején felépült kenyérgyárak ragacsos termékét fogyasztották; asszonyaik és gyerekeik azért álltak órákon át sorban a boltok előtt! Grexa Izabella egy munkásasszony naplója nyomán elemzi a Kádár-korszakban is nehezen élő, de annak biztonságát mégis csak értékelő munkásréteg sorsát a rendszerváltás éveiben. Az 1990-es évek végére a totális elszegényedés, az elmagányosodás lett az osztályrésze és a kilátástalanság apátiája lett rajta úrrá, amikor (1998-ban) leírta a cikk címébe kiemelt gondolatát: „Belegondolok, hogy soha nem volt jó kormány, egyedül a fiatalságom volt, amit különböző sufnikban tengődtem át, de mégis szép volt.” (207. o.) A kötet ötödik, A munkások és a politika címet viselő blokkjában három kiváló írás olvasható Közülük Bezsenyi Tamás tanulmánya a Hofi-kultusz kapcsán említi a kocsmázást, mint a szókimondó Hofi kedves időtöltését. Bár Ő a bort kedvelte, eszünkbe juttatja a régi mondást: konyak a munkásosztály kedves itala, melyet választott képviselői útján fogyaszt.” A csepeli, külvárosi munkás attribútumaként említett talponálló, előhívja bennem az ózdi gyárkapuk, az ingázó munkásokat szállító fakaruszok végállomása és a vasútállomás közelében elhelyezett bodegák és az ott ácsorgó csoportok képét. „A legvidámabb barakk” alkoholizálása jelentős szerepet játszott abban, hogy az ’56 utáni munkásnemzedék műveltségszintje és emberi igém essége jóval elmaradt az előző generációk szervezett munkásságának nívójától. Thass-Thienemann Tivadar: A nyelv interpretációja I. A nyelv szimbolikus jelentése. Tinta Könyvkiadó, Budapest. 2016. 358 p. Grófik Imre Az Ethnographia olvasói bizonyára nem lepődnek meg, ha az etnoszemiotika művelőjeként egy olyan könyv ismertetésére vállalkozom, amely - szigorúan csak a címéből kiindulva - inkább a nyelvtudomány, de - tartalmát tekintve - legalább annyira a néprajztudomány (és természetesen több más társ/tudománv) szempontjából is figyelmet érdemel. Föltehető, bár sajnálatos, hogy a szerzőt és munkásságát kevesen ismerik Magyarországon. Thass-Thienemann Tivadar (1890-1985) életútját és tudományos tevékenységét tekintve azonban éppen a jelen kötet kapcsán ez pótolható, mindenekelőtt a kötet fordítójának előszavából. Szerencsére nem minden előzmény nélkül. A szőkébb tudományosság előtt az eredetileg germanistának, irodalomtörténésznek indult, Thass-Thienemann Tivadarnak még pécsi tanársága alatt megírt és több kiadásban megjelent Irodalomtörténeti alapfogalmak c. kötete ismert. A közelmúltban a pécsi Pro Pannonia jóvoltából, 2010-ben jelent meg Az utókor címére: Thienemann Tivadar hátrahagyott életrajzi feljegyzései / sajtó alá rend. Koncz Lajos ; [a jegyzetapparátus összeállításában közrem. és a névmutatót kész. Erőss Zsolt] című kötet. A Kijárat kiadó pedig 2013-ban jelentette meg Balogh Tamás: O volt Thienemann Tivadar című kötetét. A második világháború után emigrációja révén az Egyesült Államokba került Thass-Thienemann Tivadar szakterületet váltott: nyelvpszichológiával kezdett foglalkozni, kutatásait az angol, tágabban indoeurópai nyelvek körére terjesztette ki. Bár kétségtelen, hogy mind a német, mind az orosz hatóságok részéről érték zaklatások, indokolatlan lenne személyét hamis glóriával illetni távozásával kapcso