494 Nagy Zoltán medvéket különösen megzavarták az akkor rendkívül száraz nyáron a környéken tomboló erdőtüzek. A sajtó, a helyiek rendszeresen medvetámadásokról, medveveszélyröl beszéltek. A központi település mellett - a vadőr szerint, akivel még első nap találkoztam - legalább négy medve kóborolt, a Vaszjugán folyó átkelőjénél is találkoztak vele autósok, sőt, a falu egyik utcáján is többször látták sétálni, élelmet keresni. Házigazdám háza a falu szélén áll, a mögötte levő erdőben is láttak medvét, ő is rendszeresen látta reggelenként a helyet, ahol az állat megpihent, vagy ahol a kutyák követték falkában. Egy vadász nem messze a kerítésünktől ült ki medvelesre. Az a pletyka is elterjedt, hogy ugyanebben a járásban egy, a kocsija kerekét kicserélő autóst szétmarcangolt a medve, s még az utána jövő autónak is nekirontott. Ilyen előzmények után indultunk a központi településre való megérkezésem harmadik napján a már említett tajgai szállásra. Már a felkészülést feszültté tette, hogy házigazdám, aki húsz éven keresztül szinte állandó útitársam is volt, idős kora miatt már nem tudott velünk jönni, és mindenféle módon megpróbált az útról lebeszélni. Túl veszélyesnek tartotta az utat a medvék elszaporodása miatt, és vejét felkészületlennek érezte arra, hogy adott helyzetben engem is megvédjen. Mivel házigazdám rendkívül tapasztalt, gyakorlott medvevadász volt, mellette én is mindig biztonságban éreztem magamat. Ennek ellenére elindultunk, és az út első néhány száz méterén rögtön medveürüléket láttunk, majd továbbhaladva hol medveösvény, hol medveürülék, hol a medve fekvőhelye, hol pedig medve által derékba tört fa utalt a medvék jelenlétére. A szálláson való tartózkodásunk alatt is állandóan a medve jelenlétét lehetett tapasztalni, és útitársaim is rengeteget beszéltek róla. Ekkor határoztam el véglegesen, amit tulajdonképpen első terepen eltöltött napom, vagyis 1992 nyara óta tervezek, hogy saját félelmemet leküzdendő megpróbálom tudományos érdeklődés tárgyává tenni az ember és a medve viszonyát, és tanulmányt írok a medvéről, konkrétabban a medvéhez kapcsolódó félelemről. A célom nem az volt, hogy saját - tagadhatatlan, sőt helyenként bénító - félelmeimet foglaljam írásba, auto-etnográfiát írjak, hanem az, hogy saját élményeim segítségével próbáljam megérteni a helybeliek viselkedését, kapcsolatát a mindennapokban folyamatosan jelenlevő medvével.6 A hasonlóságnál nagyobb volt a különbség abban, ahogy megéltük a félelmünket: folyamatosan az a cél vezetett, hogy megértsem, miért reagálnak ők egészen máshogy a medve folyamatos jelenlétére, mint én, míg ők hasonlóan tanácstalanul álltak az én félelmem előtt. Ez a kölcsönös meg nem értés, helyesebben megértési küzdelem elsősorban abban jelentkezett, hogy rengeteg beszélgetés zajlott köztünk a medvéről, és a medvéhez kapcsolódó alapvető érzelemről, a félelemről is. 6 Ennek lehetőségére hívja fel a figyelmet Rosaldo 1984:193.