Ethnographia 1890–2014

A Magyarországi Néprajzi Társaság megalakulásával, annak hivatalos értesítőjeként indult a folyóirat 1890-ben, Budapesten. Kezdetben évente tízszer, 1894-től kéthavonta, 1900-tól megint tízszer jelent meg, 1949-től negyedéves lap.
Magyar és egyetemes néprajzi, etnológiai tanulmányokat, megemlékezéseket, társulati híreket közöl. „A társaság e folyóirattal, a mellett, hogy hivatalos értesítést nyújt a társaság tagjainak, mely munkásságának képét tükrözi vissza, egyszersmind a hazai ethnographia tudományos művelésére állandó központot akar teremteni, s az ethnographia művelőit, a kik eddig csak más rokonszakmák folyóirataira voltak utalva, akarja maga köré gyűjteni.
Folyóiratunk általános szellemére nézve a föltétlen tárgyilagosságot, irodalmi formája tekintetében pedig a szakszerűség mellett mindenkor az egyszerű s közérthető előadást fogja szem előtt tartani, s igy szelleme, nyelve és tartalmával egyáltalán oda törekedni, hogy a hazai ethnographia ismereteit mentől szélesebb körben terjeszsze, népszerűsítse, s vele a köztudatot megtermékenyítse.” – írja Réthy László, az első szerkesztő az induló számban.
Későbbi jeles szerkesztői voltak Katona Lajos, Sebestyén Gyula, Solymossy Sándor, Ortutay Gyula, Balassa Iván.

Tartalom