sző I., Post buli dal), a tulajdonképpeni fantasztikus groteszk (Vessző II.). Nem mond hatjuk, hogy különösebben mélyek, mindenesetre friss, ötletes kísérletek ezek. (szokásos méricskélés) Szerzőnk azon kevesek közé tartozik, akik az elsőnél lényegesen jobb második könyvet tudnak fölmutatni. Ez önmagában is figyelemre méltó. Versépí tése nagyot fejlődött. Az Arc túlbonyolított - nyelvtanilag is többször problematikus - mondatfűzését teljesen, képzavarait jórészt levetkőzte. Az artisztikumban már kevésbé gyönyörködik, a mondandóhoz igazítja formáját. A továbblépés útja: a formalizmus ma radványainak a levetése. A jó hangzás elérése, a minél több dekoratív kép megformá lása neki nem jelent különösebb nehézséget, inkább a mondandó súlyosbítására kellene ügyelnie. Mindezzel összefügg persze a világlátás problémája is. Talán nem véletlen, hogy legutóbb Dobai Péter Hanyattjáról írva (ha Kemseinél halványabban is) szintén az elszigetelt léthelyzetből, a statikusságból való kilépést, a személyesebb, közvetlenebb hang megteremtésének kísérletét értékelhettem a könyv fő fejlődésvonalaként. Kemsei István költői sorsa is e szándék következetes végigvitelétől függ. (Magvető) NYILASY BALÁZS Bori Imre Krúdy-tanulmányai Ha Bori Imrének a múlt évben megjelent Krúdy-kismonográfiájáról akarunk beszélni, előbb okvetlenül a két esztendővel korábbi Fridolin és testvérei című tanulmánykötetre kell emlékeztetnünk. A kiváló jugoszláviai magyar irodalomtörténésznek arra a munká jára, amelynek legnagyobb tanulmánya, középponti fejezete Krúdy Gyuláról szól. A Cholnoky Viktorral, Cholnoky Lászlóval és Kosztolányi regényeivel foglalkozó írások társaságában szerepel a Krúdy Gyula „nagy évtizede” címet viselő könyvnyi terjedelmű esszé. Benne a szerző az írói pályának azt a nagy korszakát tekinti át, amely 1911-től a 20-as évek elejéig, az első Szindbád-novelláktól a Hét Bagoly című regényig terjed, vagyis a három szakaszra tagolható életmű középső fejezetét. Az írás terjedelmi arányait is indokolva okkal-joggal utalt Bori Imre egyfelől arra, hogy Krúdy epikus művészete a magyar próza egyik vonulatában „kulcsjellegű”, másfelől kiemelte a Krúdy-kérdés bo nyolultságát, és azt is megemlítette, hogy mindmáig csak bizonytalanul van kijelölve a hatalmas életmű irodalomtörténeti helye, nincs megvilágítva az egész pályatörténet, s a kutatást előbbre vivő kísérletek ellenére is homályban rejtőzik számos részletkérdés. A Krúdy Gyula „nagy évtizede” a Krúdy-értelmezés egyik kiemelkedő teljesítménye. Közvetlenül tízévnyi periódust dolgoz fel igen tüzetesen. A kimetszett pályaszakasz el mélyült és sokoldalú elemzésével, valamint a részletvizsgálatokban felhalmozódó felis merések általánosítása révén sok új eredménnyel gyarapítja Krúdy-ismeretünket. Nem kevés az újszerűség a részletekben sem, hiszen nincsen olyan mű, amelyről ne mondana valami lényegesen újat. Érvényes ez a Szindbád-novellákra vagy a De Ronch kapi tány ... ciklusára vonatkozóan éppen úgy, mint A vörös postakocsi kitűnő interpretáció ját és több ismert regény elemzését illetően. Vitázó önállósággal tér el az őszi utazások a vörös postakocsin korábbi értelmezéseitől, kiemeli a Kleofásné kakasa jelentőségét; megfogalmazva, hogy „nincs talán a magyar prózának még egy műve, amelyben az em beri élet nyavalyáinak pokla ilyen módon megnyilatkozna”. Ügyszólván minden mű elemző részt sorra vehetnénk; mindegyik nyújt eredeti megfigyeléseket, fontos szempon tokat. Voltaképp csak a Napraforgó „problematikus”, „nem teljes értékű” alkotásként való beállításával, illetve a Mit látott Vak Béla... némileg túlértékelő minősítésével nem érthetünk egyet teljesen. A részletek érdekességén és fontosságán túlmenően az adja a nagyméretű tanulmány je lentőségét, hogy felvonultatja azokat a szemléleti alapelveket, megközelítési szemponto kat és értékelő kategóriákat, amelyek az utána következő kismonográfia átfogó pálya képvázlatát is megalapozhatták. Bori Imre Krúdy-portréja elemeiben hasonlít arra az arcképre, amelyet például Sőtér István, Szauder József és Szabó Ede rajzoltak, egészé