LADIK KATALIN Ama bizonyos torony Konstancinápolyban (Csokonai Vitéz Mihály emlékének) Hosszú fehér út, jószagú kecskék a napsütésben Langyos nyelvük nyaldossa testemet. Jószagú kékség! Egyedül megbirkózni a kőrengeteggel. Jöjj, kecském, íüröcLjünk meg Az előkelő szappanosdobozban! Táncos benzinkutak a kosaramban Fekete parókák a levegőben, erős szagok, Fekete szemek a íirhangok mögött, szőrös kezek, Narancsszállítmányt vonszoló ló hasán piros rózsa. Belőle párásán kibuggyannak a belek, Hangszórók, rádió, reklámok, énekesek, Összevert konzervdobozok tülkölnek. Onnan gurulnak ki emberek Fényes dámák, tízkörmü súrolókefe Nyit ajtót, húsával takar be, Kecském, fényes szőröddel takarj be, Forró tejeddel itass meg, mert ez a torony, Ez a cifra torony testemben eléget. Kifeszíti állkapcsomat, megszaggatja inaimat, Tüzesíti csontjaimat, te állítsd meg! Ez a kőszerető, diókat tör fel testemben. (Űj vidék) Emléktábla a lakóházon (Darabos и. 19. sz.)